A nyelvről

A szlovák nyelv módosított latin ábécét használ. Mivelhogy bizonyos szlovák hangoknak nincsen külön betűjük a latin ábécében, ezért a szlovák nyelv ún. diakritikus jeleket használ. A lágy mássalhangzóknál lágyítójelet használunk (mäkčeň) (ď, ť, ň, ľ, valamint a ž, š, č, dž grafémáknál), a magánhangzók hosszúságát pedig ékezettel jelöljük (á, é, í, ý, ó, ú, ý). A magánhangzókat kiejtéskor nem redukáljuk, mindegyiket teljes alakjában mondjuk ki. A szlovák nyelvben a magán-és mássalhangzókon kívül még megtalálhatóak az ún. i-betűs kettőshangzók (ia, ie, iu), valamint egy u-betűs kettőshangzó (uo, vagy leírva gyakran ô). Ezeknek a hangzóknak az első részét félmagánhangzókként ejtjük ki.

Az irodalmi szlovák nyelv (valamint a középszlovák nyelvjárás) egyik fonológiai sajátossága az ún. ritmikai szabály (rytmické pravidlo), mely alapján egy szóban nem lehet két hosszú szótag közvetlenül egymás után (pekný - krásny, nosím - súdim). Ez a ritmikai rövidítés azonban nem kőbe vésett szabály a szlovák nyelvben, inkább csak tendencia.

A szlovák nyelv dinamikus hangsúlyú s a hangsúlyt az első szótagra teszi, igaz viszont hogy gyengébben nyomja meg azt, mint az orosz vagy a lengyel nyelv. Az egyszótagú prepozíciókkal alkotott elöljárós szókapcsolatoknál a hangsúly jellemzően az elöljárókon van: na stole (az asztalon).

A szlovák nyelvnek, az orosszal, de akár a csehvel is összehasonlítva, sokkal egyszerűbb a névszó- illetve igeragozása, azonban a nyelv alaktana - az egységesítő tendenciák ellenére - továbbra is elég világosan tagolt. A szlovák nyelv hat nyelvtani esetet használ (alany-, birtokos, részeshatározói, tárgy-, helyhatározói és eszközhatározói eset). A cseh nyelvvel ellentétben a megszólító esetet a szlovákban ma már nem használják, általában ugyanis megegyezik az alanyesettel. A főnevek, valamint a hozzájuk kapcsolódó melléknevek esetében, három nemet különböztetünk meg: hímnem, nőnem és semleges nem. A szlovák nyelvben három igeidő van: múlt, jelen és jövő idő. Az igéket feloszthatjuk használatuk módja alapján (felszólító, feltételes és kijelentő mód), illetve a legtöbb ige rendelkezik befejezett (zavolať - felhív) és befejezetlen (volať - hív) alakkal.

A passzív konstrukciók a szlovák nyelvjárásokban a múltban is kevésbé voltak jellemzőek és napjainkban is csak kisebb számban fordulnak elő; az irodalmi nyelvben az un. europaizálódás jegyében keletkeznek.